Regisztrációs adó – regadó kalkulátor

Magyarország ne legyen Európa roncstemetője! Az egyre magasabb adóbevételek elérése mellett ez volt a fő célja annak, hogy a kormány az uniós csatlakozással egy időben bevezette a regisztrációs adót a külföldről behozott gépjárművekre. Tény, hogy 15 éves történelme során a regadó végig az egyik legtöbbet szidott adófajta volt Magyarországon, de az is tény, hogy nélküle sokkal több öreg autóroncs futna a hazai utakon.

Miért kellett a regisztrációs adó?

Az Európai Unió egyik fő alapértéke az áruk, szolgáltatások szabad áramlása a tagállamok között. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem lehet sem vámot, sem fogyasztási adót szedni két uniós ország közötti kereskedelem során. A Magyarországra behozott autók így a 2004-es EU-csatlakozás után hirtelen sokkal olcsóbbá váltak volna. Semmilyen extra adó nem terhelte volna a beszerzéseket. Márpedig a kormánynak kellett a korábbi vámbevételekhez hasonló nagyságrendű pénz is, meg azt sem akarták, hogy a hirtelen árzuhanásnak megörülve magyarok tízezrei kezdjenek levetett öreg használt autókat vásárolni Nyugat-Európából.

Ezért jött a regisztrációs adó. Tegyük hozzá: a regisztrációs adó elődje, a fogyasztási adó bizony éppen az adócsalók esélyeit növelte. A fogyasztási adót a számla összege alapján kellett fizetni. Ha olcsóbb volt az autó, kevesebb volt az adó is. A kétezres évek elején éppen ezért terjedt vírusszerűen az alulszámlázás: a külföldről behozott autók rendszerint két számlával is rendelkeztek: egy valódival, meg egy másikkal, ami a magyar adózáshoz kellett és jóval alacsonyabb összegről szólt. Ez a játék ért véget a regisztrációs adó megjelenésével.

Mi az a regisztrációs adó?

A regisztrációs adó egy fix összegű, tételes adó, melyet a vételártól függetlenül kell megfizetni minden olyan gépjármű után, melyet külföldről Magyarországra behoznak. Nem csak az új, hanem a használt autókat is terheli az első magyarországi forgalomba helyezést megelőzően. A regisztrációs adó – köznapi szóhasználattal a regadó – egyáltalán nem függ a jármű forgalmi értékétől. Ez azért fontos, mert a nagyon olcsón vásárolt, öreg használt kocsikra arányaiban így sokkal többet kell fizetni. Összegében ugyanannyi az adó az új autóra is, mint a 15 éves, hasonló adottságokkal rendelkező darabra. Ez drágítja az olcsó, öreg, korszerűtlen használt autók behozatalát.

A regisztrációs adót kinek és mikor kell fizetni?

Regisztrációs adót a személygépkocsik, lakóautók és motorkerékpárok után kell fizetni az alábbi esetekben:

  • a jármű importálása (EU-n kívüli országból)
  • a jármű behozatala uniós országból
  • a jármű átalakítása
  • flotta-üzemeltető, pl. autókölcsönző személygépkocsijának eladása magánszemély részére.

A regisztrációs adót akkor kell megfizetni, ha a járművet Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezik. Mit értünk első alkalommal történő forgalomba helyezésen?

  • új autó esetén az első forgalomba helyezés
  • külföldön vásárolt, behozott használt autó esetén a magyarországi forgalomba helyezése
  • átalakítás címén, ha az eredetileg nem személygépkocsiként regisztrált járművet személyautóvá alakítják át (ennek tipikus példája, ha a teherautóként beszerzett furgonba utólag üléseket szerelnek és személygépkocsiként használják).

A regisztrációs adó összege

Az adó összege több tényezőtől függ:

  • benzines, dízeles vagy hibrid
  • a motor hengerűrtartalma
  • környezetvédelmi kategória és
  • módosítja az adó összegét a jármű életkora is.

A nagyobb, erősebb és jobban szennyező autókra többet kell fizetni. Teljesen adómentesek az elektromos autók, a hibridek után pedig kedvezményes díjat kell fizetni.

A regisztrációs adó mértéke

A külföldről behozott személygépkocsik után az alábbi táblázat szerinti regisztrációs díjakat kell fizetni:

A regisztrációs adó mértéke a táblázatból kiolvasható, vagy a regadó kalkulátorral ki is számítható.

Forrás: 2003. évi CX. tv. Motorkerékpár első forgalomba helyezése esetén a következő összegeket kell megfizetni:

Adókategória A motorkerékpár műszaki tulajdonságai Adótétel
1. 80 cm3-ig 15 000 Ft/db
2. 81-125 cm3-ig 50 000 Ft/db
3. 126-500 cm3-ig 85 000 Ft/db
4. 501-900 cm3-ig 180 000 Ft/db
5. 901 cm3-től 230 000 Ft/db
6. Elektromos és hibrid meghajtású motorkerékpárok 0 Ft/db

A fizetendő adó összegét csökkenti a jármű életkora. Az életkort az első forgalomba helyezés időpontjától kell hónapokban kiszámolni. A legnagyobb kedvezmény 169 hónapos, azaz 14 évet meghaladó életkor esetén érhető el. Ekkor már csak az adó 10 százalékát kell megfizetni.

Kedvezmény az autó életkora alapján (hónapokban számolva)

A gépjármű forgalomba helyezésétől eltelt hónapok száma Az adócsökkenés mértéke
2-ig 0,06
3–4 0,10
5–6 0,14
7–12 0,20
13–24 0,31
25–36 0,41
37–48 0,49
49–60 0,56
61–72 0,62
73–84 0,68
85–96 0,72
97–108 0,76
109–120 0,79
121–132 0,82
133–144 0,85
145–156 0,87
157–168 0,89
169– 0,90

Regisztrációs adó ügyintézése

Amikor valaki külföldről behozott autót szeretne üzembe helyezni Magyarországon, minden esetben kezdeményeznie kell a NAV-nál a regisztrációs adóra vonatkozó eljárást. A magánimport nem egyszerű, a regisztrációs adó ügyintézése hosszadalmas és bonyolult folyamat. Az ügyintézés lépései:

  • a közlekedési hatóság besorolja a járművet műszaki és környezetvédelmi tulajdonságai alapján, elvégzik a műszaki vizsgát és megkapja a Jármű Műszaki Adatlapot. Ez a feladat ma az illetékes megyei kormányhivatalok közlekedési felügyelőségeihez tartozik.
  • NAV: megállapítja és kiveti a regisztrációs adót, EU-n kívülről érkező autó esetén a vámot és áfát is.
  • Okmányiroda: forgalomba helyezi az autót, azonban ehhez előbb kötelező gépjármű biztosítást is kell kötni az autóra. Ez nincs területi illetőséghez kötve, bármelyik okmányirodában elindítható.

A regisztrációs adó ügyében az eljárás papír alapon és elektronikusan is kezdeményezhető.  A papír alapú ügyintézéshez szükséges dokumentumok a NAV oldaláról letölthetők. Az űrlap kitöltéséhez a NAV megfelelő kitöltési útmutatót is készített, mely az adóhatóság oldaláról letölthető.

Regisztrációs adó ügyintézés online

Elektronikusan a regisztrációs adó űrlapot az ügyfélkapu használatával tudjuk benyújtani. Ehhez előbb a NAV oldaláról le kell tölteni az általános nyomtatványkitöltő programot, majd hozzá a VPOP_REGADO nevű nyomtatványt. Ezt ki kell tölteni, majd a saját ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani.

Szükséges okmányok a regadó ügyintézéshez

Ha külföldről hozunk be egy járművet Magyarországra, akkor a regisztrációs adó ügyintézés indításához szükségünk van a következő okmányok beszerzésére:

  • 2aa közlekedési hatóság határozata arról, hogy a járművet Magyarországon forgalomba lehet helyezni
  • a külföldi számla, vagy ha nincs, akkor az ezt helyettesítő kétnyelvű adásvételi szerződés
  • az eredeti külföldi forgalmi engedély
  • a jármű magyarországi műszaki adatlapja
  • ha a jármű EU-n kívülről származik, akkor a vámpapír és vámhivatali azonosítószám.

Regisztrációs adó alóli mentesség

A regisztrációs adó megfizetése alól csak néhány különleges esetben mentesülhet a jármű tulajdonosa. Ezek az esetek a következők:

  • a Magyarországon működő diplomáciai testületek számára behozott autók
  • a külföldre kiszállított autók (valaki Magyarországon vásárolja, de nem helyezi itt forgalomba, hanem külföldre viszi)
  • ha a külföldről behozott autót nem helyezik itthon forgalomba
  • muzeális jellegű járművek esetén.

Muzeális jellegűnek azokat a járműveket nevezhetjük, melyek túllépték a 30 éves kort, s így jogosultak az OT rendszámra. Ma, 2024-ban már az 1992-ben gyártott járművek is ebbe a korosztályba tartoznak, így akár egy megfelelő állapotú Ford Escort, Opel Kadett vagy VW Golf II is behozható regisztrációs adó megfizetése nélkül az országba.


Utoljára frissítve: 2024.01.11 .

Hirdetés

Autó előélet lekérdezése

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás