Könnyen belecsúszunk abba a hibába, hogy az autóvásárlást érzelmi döntésnek tekintjük és annak alapján veszünk meg egy autót, hogy tetszik-e. Valójában a használt autó vásárlása igen magas kockázatú döntés és egész iparágak épülnek arra, hogyan csapják be a gyanútlan vásárlókat. Adunk néhány szempontot, hogyan tegye biztonságosabbá az autó vásárlás menetét.

Használt autóvásárlás során a legtöbb vevő teljesen kiszolgáltatottan sétál bele a nyerészkedők csapdájába. Ez egy nagyon bizonytalan terület. Sokan nagyon is jól tudják, hogyan kellene viselkedni, hogy biztonságosan bonyolítsák le az használt autó adásvételt. Legtöbben mégis pont az ellenkezőjét teszik.

Tény, hogy az autóvásárlások többségét hitelből bonyolítják le. Ez azzal jár, hogy bár a vevő legtöbbször többmilliós üzletet köt, számára az autóvásárlás pillanatnyilag talán csak egy kisebb összeg kiadásával jár. Nem a 3-4 vagy több milliós jármű vételárhoz méri a felmerülő költségeket, hanem a ténylegesen kifizetendő saját erőhöz, talán egymillió körüli összeghez. Ennek tükrében igyekszik csökkenteni az autó vásárlás és a gépjármű átírás amúgy is nagyjából százezer forintos költségét.

Autó állapotfelmérés vásárlás előtt

Hogy miért fontos ez? Azért, mert a legtöbb autóvásárló a szakértő autóvásárlás előtti véleményre elköltendő 20-30 ezer forintot igyekszik megtakarítani. Ez az autóvásárlás előtti állapotfelmérés az egyetlen költség, mellyel olcsóbbá tehető a vásárlás. Nagyjából ennyibe kerülne, hogy a kiszemelt használt autót és papírjait ne csak a leendő vásárló laikus tekintete, hanem egy felkészült igazságügyi gépjármű szakértő vizsgálja át alaposan. Egy 3 milliós autó vételárához képest a vásárlás előtti gépjármű átvizsgálás még 1 százalékos többletet sem jelent. E művelet nélkül azonban sokszorosára nőhet az autóvásárlás kockázata, és a későbbi váratlan javítási költség.

A használtautó vásárlásnak sok buktatója lehet...Az adás-vételi szerződésben az eladó kiköti, hogy a járművet a vevő megtekintett és kipróbált állapotban veszi át. Arról ő már nem tehet, ha nyilvánvaló hibákat a vevő nem vesz észre, s igen jelentős értékcsökkentő tényezők csak az adásvétel után derülnek ki. Látott már ilyen vagy ehhez hasonló használtautó hirdetést? „…svájci nyugdíjas hölgy garázsban tartott és makulátlan állapotú kevés kilométert futott autója első kézből eladó…” Volt olyan így hirdetett autó, mely korábban valójában törött volt, a külföldi biztosító már egyszer totálkárra vette, és a kilométeróra is jelentősen vissza volt tekerve.

Kilométeróra állás

Magyarországon a műszaki vizsgán 2013 óta kötelező a km óraállások rögzítése illetve akkor, amikor az autó gazdát cserél.

Ingyenes autó előélet lekérdezés a Jármű Szolgáltatási Platformon (JSZP) keresztül

Aki rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval az bármely Magyarországon már forgalomba helyezett gépjármű adatait a műszaki vizsgákon készített képekkel együtt ingyen lekérheti. Korábban a SZUF lekérdezés néven ismert rendszert mai neve Jármű Szolgáltatási Platform.
A JSZP bejelentkezés után kattintson a  „Használom a szolgáltatást” mezőre, majd lépésről-lépésre kövesse az utasításokat.

CarVertical autó lekérdezés alvázszám alapján

A használt autók zömét külföldről hozzák be, tehát a Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) rendszerben nincs előélete, nem ellenőrizhetők. Ezen autókat és papírjaikat sok esetben manipulálják, érdemes tehát alaposabban utánanézni az autó előéletének.

Az alábbi gépjármű lekérdező rendszerrel nem csak a Magyarországon már forgalomba helyezett autók adatai kérhető le, hanem a külföldről még be nem hozott (vagy onnan származó, de már itthon forgalomba helyezett) gépjárművek előéletét is megtudhatjuk. Igaz a szolgáltatásért pár ezer Ft-ot fizetni kell, azonban nem képezheti vita tárgyát, hogy megéri-e? Egy visszatekert km órájú, esetleg korábban össze is tört jármű értéke lényegesen kevesebb! Hogy ne vegyen zsákbamacskát, ellenőriztesse az autó előéletét!

CarVertical nemzetközi adatbázisából alvázszám alapján online ellenőrizni kiszemelt autóját. A lekérdezéssel jelentősen csökkenthetjük a kilométeróra visszatekerés, a korábban törött autó vásárlásának kockázatát is.

Külföldi gépjármű előéletének lekérdezése pár kattintással lehetséges, nézze meg részletesen mit kap a pénzéért!

Foglaló vagy előleg?

Ha megtetszik a kiszemelt használtautó és az átvizsgálás alapján jónak is tűnik a jármű, akkor a végleges adásvételi szerződés elkészítéséig foglalózzuk le. A foglaló általában 10 százalék, de magasabb vételár esetén is maximum néhány százezer forint legyen. Ennél több pénzt előre ne adjunk át akkor sem, ha készpénzes fizetéssel vesszük az autót.

Adásvételi szerződés előtt a foglaló a megfelelő jogcím, ez kellően köti mindkét felet. Ha a vásárlás a vevő hibájából meghiúsul, akkor nem kapja vissza a foglalót. Ha viszont az eladó hibájából nem jön létre szerződés, akkor a foglaló dupláját kell visszafizetnie.

Gépjármű-adásvételi szerződés kitöltése

A gépjármű adásvételi szerződésnek kötött előírásai vannak. Jogszabály rögzíti, hogy a szerződésnek pontosan mit kell tartalmaznia. Röviden a legfontosabb előírások:

  • a szerződést legalább kettő eredeti példányban kell kitölteni, de négy példány az ideális
  • minden oldalt szignózni kell, a végén mindkét félnek kék tollal alá kell írnia
  • a szerződésnek a kilométeróraállást is tartalmaznia kell
  • a szerződést az eladónak is be kell vinnie 8 napon belül az okmányirodába, hogy az autó eladását regisztrálják és az adóját töröljék
  • a vevőnek 15 napon belül át kell íratnia a saját nevére a járművet.

A gépjármű adásvételi szerződés minta innen letölthető.

Kötelező biztosítás kötés azonnal!

Az autó adásvételi szerződés megkötésével az eladó kötelező biztosítása megszűnik! A vevőnek tehát azonnal meg kell kötnie a saját biztosítását, anélkül a jármű átírása sem lehetséges. Az „azonnal” kifejezést szó szerint kell érteni. A szerződés aláírásakor szűnik meg a régi biztosítás, így az már akkor sem érvényes, amikor a vevő hazamegy az újonnan vásárolt használt autóval. Célszerű ezért már az autó átvétele előtt gondoskodni a biztosításról.

Lényeges, hogy a vásárlónak nem kell elfogadnia a kereskedő által ajánlott biztosítást. Az új tulajdonos / üzembentartó már előzetesen otthon is kiválaszthatja az online kötelező biztosítás kalkulátorral, a számára legmegfelelőbb kgfb ajánlatot. Ha a használtautó kereskedőtől névre írva akarja átvenni az autót, a megkötött kgfb igazolást a tulajdonjog átírás előtt el kell juttatni hozzá.

Mivel alapesetben a gépjármű átírására 15 napja van a vevőnek, sok esetben csak akkor derül ki, hogy két hete nincs a kocsira érvényes kötelező biztosítás. Ilyen esetben a vevőnek a biztosítás megkötésekor fedezetlenségi díjat is kell fizetnie arra az időszakra, amíg a járműre nem volt érvényes kgfb-szerződés.

Eredetiségvizsgálat – eredetvizsga

Az eredetvizsga elvégzése adásvétel esetén kötelező.  A vizsgálat során a jármű papírjait hasonlítják össze az alvázon, karosszérián, motoron elhelyezett azonosítókkal, hogy az autó bontatlanságáról, eredetiségéről meggyőződjenek. A vizsgálatot az eladó és a vevő is elvégeztetheti, mert nem csak teljesen friss, hanem 60 napon belüli eredmény is elfogadható az átíráshoz. A gyakorlat inkább az, hogy ez a tétel a vevő költségei között jelentkezik.  A vizsgálat ára személygépkocsiknál 17-20 ezer forint. Az eredetiségvizsgálat árakról itt tud részletesen tájékozódni.

Gépjármű-átírás

A gépjármű átírását 15 napon belül el kell végezni. Aki a határidőt elmulasztja, az szabálysértési bírságra számíthat. Ha a vevő a szerződés dátumától számított 15 napon túl jelentkezik átírásra, akkor az okmányirodának értesítenie kell a szabálysértési hatóságot és a NAV-nak is küld jelzést.

Személygépkocsik esetén az átírás illetékét két tényező határozza meg:

  • a jármű kora és
  • teljesítménye.

A teljes átírási költség az alábbiakat tartalmazza:

  • eredetiségvizsgálat díja
  • átírási (vagyonszerzési) illeték
  • új forgalmi engedély ára
  • új törzskönyv ára.

A pontos összegekről a gépjármű átírás kalkulátor ad tájékoztatást.

Az autó eladás bejelentése

Lényeges kötelezettség, hogy a gépjármű tulajdonos-váltást az okmányirodában az autó előző tulajdonosának (eladónak) is 8 napon belül be kell jelentenie. A bejelentést megtehetjük az okmányirodában, vagy ma már online módon is, az ügyfélkapu használatával. Mindkét mód esetén szükség van az adásvételi szerződés egy példányára. Online bejelentés esetén a szerződést be kell szkennelni és fel kell tölteni az internetre. Az eladónak ezt a bejelentést 8 napon belül kell megtennie.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás